Jakarta – Németország 27 millió eurót og befektetni egy kisérleti projekbe melynel szerepe az hogy igazolja Az erdőirtás által okozott emisszió csökkentési program (REDD) működőképességét 2012-re tervezett bevezetése előtt.
A kisérleti projekt 3 vidéken kezdődik január folyamán: Kalimantan, Nyugati Kalimantan és Malinau és Berau ( Keleti Kalimantan ) és 2016-ig tart.
A projekt célja felkésziteni a vidékeket a REDD tervben szereplő szén kereskedelemre és megtanitani a szén emisszió ellenőrzését és a lakók jövedelmének növelését környezetvédelm erőfeszitések által.
REDD ösztönözni kívánja a fejlett országokat az erdőik fenntartására az erdőirtások megfékezéséből nyert szénre mért gazdasági értékek által. E program keretén belül a megspórolt szén „hitel” formájában lesz eladva a befektetőknek illetve a magas emissziót mérő iparosodott nemzeteknek.
Agus Widiarto, az Erdők Minisztériuma tervezeti osztályának igazgatója kijelentette hogy a Német műszaki együttműködési ügynökség támogatni fogja a kísérleti projektet.
„A technikai segítségnyújtás költségvetése 7 millió euró, a többi 20 millió edig a KfW nemzeti banktól jön. Összesen 27 millió euróval rendelkezünk”, nyilatkozott Agus.
Másik két ország hasonló pénzalappal támogatja az indonéziai REDD projektet. Norvégia 2 millió eurót fektetett be egy 3 éves projektbe, mely a múlt évben kezdődött, mig Ausztrália 40 millió ausztrál dollárral támogatott egy projektet Kalimantan vidékén és más 30 millióval Jambi vidékén.
Indonézia Erdő minisztere, Zulkifli Hasan szerint 2020-ig, országa 41%-kal fogja csökkenteni a széndioxid emisszót.
Forrás: http://news.google.com |